DÍJTALAN UTAZÁS VASÚTON A GYULAI VÁRBA


A Kormány 1502/2017. (VIII. 11.) Korm. határozata lehetővé teszi, hogy nappali tagozatos diákok pedagógus kísérőikkel vasúton díjtalanul utazhassanak hozzánk. A kedvezmény az iskolai szünetek kivételével a tanév szorgalmi időszakának egészére vonatkozik. A lehetőséggel az általános iskolák, középfokú iskolák és gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulói élhetnek. A kedvezményt 10 tanulónként egy felnőtt kísérő is igénybe veheti.

Mi a teendő, hogy ingyenesen utazhassatok vasúton a gyulai várba?

Hogyan juthatsz el a gyulai vasútállomástól a várhoz?

Útvonaltól függően a vasútállomástól mindössze 2-2,5 kilométerre található a Gyulai Vár. A több mint hat évszázados erődítmény kellemes tempójú sétával mindössze 25-30 perc alatt érhető el, akár a Ladics-házat, valamint a Százéves Cukrászdát is útba ejtve.

Az útvonalterv ide kattintva érhető el!

A vasútállomásra megérkezvén a Béke sugárúton érdemes haladni. Nagyjából egy kilométer megtétele után fordulj balra, a Jókai Mór utcába és menj tovább egyenesen. Az Erkel tér, majd a Petőfi tér, ezt követően pedig a Megyeház utca következik. A Megyeház utca folytatásaként a Kossuth Lajos utca jön, ami egészen a Várkert utcáig vezet. Menj át a körforgalmon és összesen mintegy 500 méter megtétele után jobb kéz felől már meg is pillanthatod a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot. A kastéllyal szemben, mindössze 300 lépésnyire, a Várkert utcában található meg a Gyulai Vár. A vasútállomástól helyi járatú autóbusszal is el lehet jutni a várhoz, a megálló a szomszédos Várfürdő előtt található. Az 5-ös jelzésű helyi járatú busz közlekedik a vasútállomás-Várfürdő viszonylatban. A részletes busz menetrenddel kapcsolatosan érdemes a gyulai buszpályaudvart keresni a 06-66/561-170-es telefonszámon.

JEGYVÁSÁRLÁS

Részletes program ide kattintva elérhető!

MÁRCIUS 1-TŐL 10-18 ÓRA KÖZÖTT JÖHETSZ HOZZÁNK!