NEP és Kadét Program


A valamennyi iskolai csoport számára elérhető díjtalan vasúti utazáson túl van TELJESEN INGYENES ajánlatunk is!

A 2025-2026-os tanévben is várjuk a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programon és a Kadét Programon részt vevő osztályok jelentkezését.

Büszkék vagyunk azokra az eleinkre, akik a vár történetének legfontosabb időszakában, a 16. században tettek azért, hogy az erődítés megtartásával magát az országot védelmezzék. NEP-es és Kadét Programos eseményeink programját úgy állítottuk össze, hogy élményszerűen egészítsék ki a történelemórán elhangzó információkat, s részletesen megismertessék a gyulai vár 1566-os ostromának eseményeit.

3L7A00282

A Kadét Programban résztvevő iskolai közösségek számára készített programunk

Párbaj a végeken

Időtartam: 90 perc – Résztvevők száma: 45 fő – Korosztály: 13-18 év

A programunkat a végvári időszakról szerzett tudás felelevenítésével kezdjük, amit követően a gyulai várra fordítjuk a figyelmet. Az erődítmény két okból is különlegesebb ugyanis a korszak többi váránál. Kuriózum, hogy az egyetlen tégla építésű végvár, s a magyarországi oszmán várostromok közül kitűnik a hosszával is.

Az elméletet egy rövid „kiképzés” követi, amelyben az egyik legikonikusabb fegyver, a szablya felépítésében és használatában mélyednek el a résztvevők. Megtanulnak néhány alapvágást, s azok védését. A megszerzett tudást párviadalok és csapatjátékok formájában nyomban ki is próbálják: mezei ütközeteket szimulálunk, próbára téve a játékosok különféle taktikai erényeit az egyéni vitézség mellett.

A párbaj vagy a csatajátékok közben a gyerekek rengeteg olyan tapasztalattal ismerkednek meg, amivel kortársaik nem, vagy csak részben találkoznak. A csapatsportok ugyan képesek közösségi élményt és közösségben gondolkodást kialakítani, a sakk pedig fejleszti a stratégiai gondolkodást – a csatajáték közben azonban mindezt egyszerre teszik a gyerekek. Mindeközben jól szórakoznak, a küzdelem izgalma, folyamatos cselekvésre ösztönzése pedig a természetes mozgásigényüket is kielégíti. Párbajvíváskor egyéni készségeik fejlődnek, a csatajátékok közben ráadásul megtanulják azt is, hogy vannak helyzetek, amikor nem egyénként, hanem csapatban kell gondolkodniuk, amely a közösség kohézióját erősíti.

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai
Programban ajánljuk

Szulejmán kémei

Időtartam: 90 perc – A játékosok száma: 100 fő – Korosztály: 13-18 év

Minden nagy birodalomnak kifejlett kémhálózata volt, ezek segítették a taktikai, politikai és diplomáciai tervezést, szervezkedést.

A korabeli leltárból tudjuk, hogy a gyulai várban miként készültek az 1566-ban bekövetkezett ostromra: a védműveket erősítették vagy épp építettek új szakaszokat, kezdték felhalmozni a készleteket.

De az Oszmán Birodalom furfangos kémei sem voltak restek. Történelmi játékunkban csellel beszivárognak a várba és megpróbálják megszerezni azt a ládikát, amelybe az értékes és sorsdöntő információk vannak zárva. A szultán persze biztosra akart menni az információk megszerzésében, ezért több felderítő csapatot is indított. A csoportok egymással versenyt futva küzdenek a logikai feladványok megfejtésében, hogy ők kapják a legnagyobb dicséretet és jutalmat, visszatérve Isztambulba.

A diákok 5-8 fős csapatban, a vár több pontján egyszerre elindulva keresik feladatlap alapján a találós kérdésekre a válaszokat. Eldugott kódokat kell összegyűjteniük, amelyeket aztán a kódlapra helyezve értelmezhető információvá kell alakítaniuk, a ládában lévő inventárium megszerzésének érdekében.

A játékot történeti áttekintéssel kezdjük.

Szolgálunk egyéb múzeumpedagógiai foglalkozással is azon csoportoknak, amelyek nem a fenti programok bármelyikének keretében érkeznek hozzánk. Nézz rá ajánlatainkra, amelyek között vannak kisiskolásoknak készült vagy korhű fegyvereket bemutató események is!

JEGYVÁSÁRLÁS

Géza Konyhája Étterem (Kossuth tér 3.)

Tárkonyos ürü raguleves, cipóban

2790 Ft/fő

Rozmaringos konfitált libacomb,
juhtúros polentával, hagyma lekvárral

7390 Ft/fő

Sütlac (török sültrizs)

1490 Ft/fő

Figyelj!

Szerdánként sziesztát tartunk!

hétfő 9.00-19.00
kedd 9.00-19.00
szerda 9.00-14.00, 19.00-23.00
csütörtök 9.00-19.00
péntek 9.00-19.00
szombat 9.00-19.00
vasárnap 9.00-19.00

Részletes program ide kattintva elérhető!

MÁRCIUS 1-TŐL 10-18 ÓRA KÖZÖTT JÖHETSZ HOZZÁNK!