1694-ben drasztikus változás következett be az időjárásban. Az év első felében mind a Körösök vidékén, mind pedig Gyula közvetlen környezetében bénító hatással volt a csapatokra a szélsőségessé vált időjárás: a január-februárban tapasztalt rendkívüli jegesedést váratlan esőzés váltotta fel, májusban pedig heves felhőszakadások sora követte egymást, ellehetetlenítve a közlekedést Gyula környékén.
Az 1693. decemberi ülésen január közepét jelölte ki a haditanács a támadás időpontjául. A Bécsben ülésező haditanács az 1694. évi hadjárat egyik céljául Gyula elfoglalását tűzte ki. Heissler tábornokot nevezték ki a tiszántúli vezérnek, aki január 19-én azzal a szándékkal indult el Bécsből, hogy Gyulát még a télen meglepi.[1] Az ostromban részt vevő csapatok gyülekezőhelye Debrecen lett.[2] Huszonegyedikére már a város alatt voltak kémeik, akik egy éppen fát gyűjtögető török csoport tagjai közül 37 embert megöltek.[3]
Az offenzíva tervének kidolgozása, a csapatok célba juttatásának, menettervének (Mars-Plan) elkészítése és vezetése Heissler tábornokra várt.[4] Heissler a támadást teljes mértékig a zord időjárásra alapozta. Kiindulási pontnak a város szomszédságában fekvő földig rombolt Békést jelölte meg. A törökök, a vár védelme érdekében, minden éjjel feltörték a jeget a vár körül, ez azonban a rettentő hidegben reggelre újra befagyott. Ez pedig a császári csapatok malmára hajtotta a vizet, akik a támadás megkezdését azonban késleltették. Az egyik napról a másikra bekövetkezett esőzés olvadással járt együtt, amely teljesen ellehetetlenítette nemcsak a támadás megkezdését, de a közlekedést is. Így meghiúsult a meglepetés akció.
A német sajtóban a támadás terve megjelent, a kudarcról viszont mélyen hallgattak. A következő hónapban Heissler számtalan felderítő csapatot küldött a környékre, amelyeknek külön feladata volt az átkelőkről és a vizekről jelentést írni, mivel tavasszal kívánta a várat bevenni. Azonban ez is meghiúsult az áradások miatt.[5] Minderről Temesváron tudtak, s igyekeztek legalább éjjel élelmet bejuttatni a városba.
Májusban a török csapatok két ízben is megrohamozták Titel várát, ezzel kívánták jelezni, hogy Szürmeli Ali nagyvezír ebben az évben a Szerémséget célozta meg.[6]
Több segélykérő levél is napvilágra került 1694-ből, melyek a korábbiakhoz hasonlóan eleinte kemény hangon íródtak. Ezekből kiderül, hogy a gyulai vár parancsnoka nemcsak élelemért és munícióért könyörög, hanem megcsappant legénységéhez újabb emberekért. Számos konvojt említenek hírek ebben az időben, akik útnak indultak Temesvárról Gyulára, de ezek a Maros vonaláig sem jutottak.[7]
A hatodik, és a hetedik konvojt (1694 nyarán) a tábornok verte szét Gyula határában. A nyolcadik (1694 augusztusában) konvojt már egy ezrednyi janicsár védte, Pollandt a Marostól nem messze megsemmisítő csapást mért rájuk, egy évre elegendő élelmiszert és rendkívül sok lovat (1000 db), valamint 14000 dukátot zsákmányolt.[8]
Még ebben a hónapban történt, hogy Pollandt a város határában gabonát gyűjtögető gyulai őrséget meglepve sikerült a palánkon túl a városba jutnia, amit ostrom alá kívánt venni, ezért a haditanácstól felszerelést kért, mint például ágyúkat, mozsarakat.[9] A vár ostroma azonban nem kezdődött el, mert a fősereg Péterváradnál segítségre szorult, ezért Pollandt seregére ott volt szükség. Így el kellett hagyniuk Gyulát, előtte viszont tönkretették kukoricavetéseiket, és a belső várost felgyújtották.[10]
A kilencedik és a tizedik konvoj is Temesvárról indult, de ezek még a Maroson se tudtak átkelni, Veteráni ugyanis időben útjukat tudta állni. Közben kezdetét vette Pétervárad ostroma, ahol kezdetben tüzérségi párbajról, és ostrom-előkészületekről beszélhetünk, hiszen egyik fél sem kívánt kezdeményező szerephez jutni. A nagyvezír mindazonáltal folytatni akarta az ostromot és halállal fenyegette meg mindazokat, akik az ostromárkokat el akarták hagyni.[11]
Azonban szeptember 23-án rosszabbra fordult az időjárás, tartós esőzés vette kezdetét, mely azt eredményezte, hogy az ostromárkok iszappal töltődtek fel, míg a sáncok mögötti terület mondhatni sártengerré változott, ellehetetlenítve a közlekedést.[12] Élelemre és utánpótlásra is szüksége lett volna ekkor már az ostrom folytatásához. Nyilvánvalóan Gyuláról nem várhatott utánpótlást a nagyvezír, mert a Körös menti török várat már hónapok óta szoros ostromzár bénította.[13] Ali pasa alattvalóinak hatására belátta, hogy az ostrom folytatása a körülményeket figyelembe véve teljességgel lehetetlen.
Mivel azonban a pasa nagyon félt a szultán haragjától pecséttel ellátott nyilatkozatot írt számára, melyben leírta, hogy az élelmiszer utánpótlás, illetőleg a muníció és a segítség csak több mint egy hónap múlva érkezhet csapatához. Több oldalról is érkezhet azonban segítsége a keresztényeknek, akár Veteránitól, vagy akár Batthyány Ádámtól. Mindezeken túl azt is meg kell jegyeznünk, hogy hozzávetőlegesen 15 ezer főt veszített a nélkülözések, a betegségek, valamint a törököknél szokatlan módon, a szökések következtében.[14]
A tizedik konvoj elindulásánál (1694 szeptembere) már folytak a kapitulációs tárgyalások. A Maroson történő átkelést nem tudták megakadályozni, de a városon kívül táborozó török sereget Pollandt és Hofkirchen utolérte, és mindent elsöprő győzelmet arattak felettük.[15] Szeptember 29-én a török csapatok megkezdték a visszavonulást Péterváradnál a szakadatlanul zuhogó esőben, ezzel megpecsételve Gyula sorsát. Az év végére olyan súlyossá vált a helyzet, hogy a várban élők az éhhalál ellen küzdöttek. Éjjelente parasztok csempésztek be halat, de nem pusztán sajnálatból, vagy jó szándékukat kifejezve, hanem mert szeretteik a törökök túszaiként éltek bent a várban.[16]
Dzsáfer pasa ősszel kétszer is megkísérelt élelmiszert bejuttatni Temesvárról és Belgrádból [17] a várban éhező gyulai őrségnek. Először október 19-20-a körül értek a Maroshoz, ahol Caprara fővezér utasítására Gronsfeld tábornok és Veteráni várták őket, hogy megakadályozták átkelésüket. A nagyvezír azonban újból parancsba adta az élelem Gyulára szállítását, ennélfogva október 25-26-a körül a török sereg java, a janicsárok, és szpáhik újra megjelentek a Marosnál.[18] Átkelésre azonban ekkor sem került sor.
Thököly októberben a következőket jegyzi fel naplójába: „…Gyulára is élést nem vihetvín Csaffer passa a vele lívő hadakkal, Veterani a Maros mellett vigyázván a törökök útjára, a Marostúl a török tábor re infecta vissza jüvín, az élés nem líte miatt elveszettnek kell gondolni Gyulát, mert e télen sem subsistálhat, nem hogy a jövő campaniáig.”[19] Thököly már ekkor megjósolta azt, ami néhány hónappal később be is következett
Nagyon kemény, zord tél kezdődött, mondhatni átmenet nélkül, és enyhülés egyetlen napra sem következett be, így a várban élőknek a szorosabbra záródott ostromgyűrűvel szemben nem maradt esélyük a további ellenállásra.[20] Gyula városa végül ostrom nélkül, kapitulációt követően került a császári csapatok kezére.[21]
Decemberre már óriási szüksége lett volna a várban élőknek némi élelemre, ezért a pasa a janicsáragát és fiát 60 katonával együtt Temesvárra küldötte segítségért.[22] A Marosnál azonban fogságba estek, így a pasának nem volt más választása, minthogy követeket küldött Szegedre, s megüzente velük, hogy átadja nekik a várat.[23] 1694. december 21-én született a megállapodás a gyulai pasa követei és a szegedi királyi várparancsnok, báró Joseph de Huyn tábornok között.[24]
Gyulán sem vita, sem zendülés nem jellemezte a feladás előtti időszakot úgy, mint Szigetvárnál, vagy Váradnál. Decemberben jelezte a várparancsnok kapitulációs szándékát, még e hónap huszonegyedikére megszületett (több variációban) erről a dokumentum, melyből tudjuk, hogy szabadon elvonulhatott mind az őrség, mind pedig a teljes lakosság.[25]
Összehasonlításképpen a kapitulációt tartalmazó egyik dokumentumban az állt, hogy minden keresztény rabot haladéktalanul szabadon kellett bocsátaniuk, mégpedig fizetség nélkül,[26] a másikban pedig azt olvashatjuk, hogy azon személyeket, akik váltságdíj összegének kifizetése már folyamatban van, nem távozhattak, amíg ezen összeg kifizetésre nem került.[27] Az egyik dokumentumban minden lőszert, és lőfegyvert a várban kellett hagyjanak az elvonulók, míg a másikban a török katonák puskával és szablyával valamint minden ingóságukkal együtt távozhatnak.[28]
A következő eltérést a dokumentumokban a kivonuló helyőrség ellátásánál találjuk, ugyanis az egyikben azt olvashatjuk, hogy e szükségleteiket saját pénzén vásárolják meg.[29] Ezzel szemben a kapitulációs okmány másik példányában azt találjuk, hogy a kivonuló török helyőrség szükség szerint el legyen látva élelmiszerrel.[30] A két lejegyzett pont közötti különbség természetesen abból fakad, hogy ki finanszírozza a helyőrség ellátását, míg Temesvárra érkeznek.
A következő pontban azt olvashatjuk, hogy senki nem bánthatja a távozó török csapatokat.[31] A másik dokumentumban ezt már így fogalmazták meg: „[…] ha segítség – akár erős akár gyenge – érkezne bármilyen céllal, élelemszállítás vagy fegyveres segítség miatt, igaz mohamedán hitükre a ratifikálást tartva szem előtt, ezeket nem engedik be, szavukhoz hűek maradnak.”[32]
A királyi határerődben készült okmányban szerepel még egy tizedik pont is, amiben megfogalmazzák, hogy „a túszok megígérik, Gyula török helyőrsége és parancsnoka részéről,”[33] hogy ameddig az átadásra nem kerül sor semmilyen nekik segíteni kívánó sereget nem engednek be a városba, abban az esetben sem, ha élelmet szállítanak azok a katonák. A titkos haditanácsban kelt okmányból ez a pont teljes egészében hiányzik.[34]
A bécsi sajtóban 1694. december 29-én számoltak be Gyula kapitulációjáról. Ebben leírják összegezve a kapitulációs pontokat, illetőleg beszámolnak arról, hogy a tábornok úr megtudta kémeitől, hogy a temesvári pasa élelmezni akarja Gyulát, és már egy órányira vannak csapatai,[35] így a hajdúkat utasította kivonulásra ellenük, akik súlyos csapást mértek a pasa élelemszállítóira, foglyokat is ejtettek. Voltak, azonban akik a Marosba ugorva próbáltak menedéket keresni, ők a vízbe fulladtak.[36] A törökök kivonulása januárig húzódott a kemény fagyok, valamint a szállítóeszközök hiánya miatt.
Január elsején Zenarolla páter arról ír Joseph Lamberg grófnak, hogy ekkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan hány ember maradt még a város területén, és mennyien távoztak, de ezen információk hiányában is úgy értékelték, hogy a következő nagyobb hadjárattal sikerülhet a törököktől Nándorfehérvárt is visszafoglalni.[37] Ugyanezen a napon több tudósítás is napvilágot látott, miszerint a törökök igyekeztek a várat felmenteni. Temesvárról élelmiszert szállító konvoj indult Gyulára, mely végül nem teljesítve a rá bízott feladatot fordult vissza.[38]
A szerződést már december 26-án este aláírta[39] a király, így a vár átadása tulajdonképpen 1695. január elsején már megtörténhetett volna,[40] de az elhagyáshoz szükséges szekerek összegyűjtése a teljesen elnéptelenedett vidéken lassú folyamatnak ígérkezett. Ezt tovább lassították a fagyok, és a hideg tél beállta.
Végül „e fontos várról, amelyet a törökök 1566 óta háborítatlanul birtokoltak, 1695. január 12-én hullott le a félhold.”[41] A várat elhagyó törökök száma asszonyokkal és gyerekekkel együtt meghaladta a kétezret, köztük azonban csak mintegy 500 fő volt katona.[42] A hátrahagyott felszereléseik nagytöbbsége elavultnak számított, volt olyan ágyú, amely ekkor 150 éves volt. Az egyik megtalált ágyú Ábrahámfi Farkasé, egy másik Patócsy Ferencé volt 1544-es, illetve 1545-ös felirattal, továbbá hét még I. Ferdinánd korából származott.[43]
[1] Dr. Scherer Ferenc 1938, 256. oldal
[2] Karácsonyi János 1990, 165. oldal
[3] Karácsonyi János 1990, 165. oldal
[4] Szita László 1995, 39. oldal
[5] Karácsonyi János 1990, 165. oldal
[6] Szakály Ferenc 1986, 106. oldal
[7] Szita László 1995, 36-38. oldal
[8] Szita László 1995, 38. oldal
[9] Karácsonyi János 1990, 166. oldal
[10] Karácsonyi János 1990, 166. oldal
[11] Szakály Ferenc 1986, 107. oldal
[12] Szakály Ferenc 1986, 107. oldal
[13] Szakály Ferenc 1986, 108. oldal
[14] Szakály Ferenc 1986, 107-108. oldal
[15] Csorba Csaba 1985, 170. oldal
[16] Szita László 1995, 39-43. oldal
[17] Varga J. János 1986, 228. oldal
[18] Karácsonyi János 1990, 166. oldal
[19] Kristó Gyula 1967, 132. oldal
[20] Varga J. János 1986, 228. oldal
[21] Gerelyes Ilona 1989, 130. oldal
[22] Karácsonyi János 1990, 167. oldal
[23] Karácsonyi János 1990, 167. oldal
[24] Csorba Csaba 1985, 171. oldal
[25] Szita László 1995, 43. oldal
[26] Szita László 1995, 194. oldal
[27] Szita László 1995, 196. oldal
[28] Csorba Csaba 1985, 171. oldal
[29] Szita László 1995, 194. oldal
[30] Szita László 1995, 196. oldal
[31] Szita László 1995, 194. oldal
[32] Szita László 1995, 196. oldal
[33] Szita László 1995, 194. oldal
[34] Szita László 1995, 196. oldal
[35] Szita László 1995, 200. oldal
[36] Szita László 1995, 200. oldal
[37] Szita László 1995, 202. oldal
[38] Szita László 1995, 202-203. oldal
[39] Karácsonyi János 1990, 168. oldal
[40] Karácsonyi János 1990, 168. oldal
[41] Szakály Ferenc 1986, 108. oldal
[42] Csorba Csaba 1985, 171. oldal
[43] Csorba Csaba 1985, 171. oldal
Dr. Bencsik János 1983 = Dr. Bencsik János: Gyula végvár a Körösök mellett, Vezető a várban lévő kiállításhoz. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 74-75. szám, Gyula, 1983
Csorba Csaba 1985 = Csorba Csaba: Vég-Gyula várának históriája. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985
Gerelyes Ilona 1989 = Gerelyes Ilona: A gyulai külső vár a visszafoglalás korában és a 17-18. század fordulóján In.: Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699). Eger, 1989 (Studia Argensia 9)
Karácsonyi János 1990 = Karácsonyi János: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből. Gyulai Füzetek 1. Gyula, 1990
Kristó Gyula 1967 = Kristó Gyula: Olvasókönyv Békés megye történetéhez I. A honfoglalástól 1715-ig. Forráskiadványok Békés megyei levéltárból 1. Békéscsaba, 1967
Kristó Gyula 1981 = Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig, Nyolcszáz esztendő a források tükrében. Forráskiadványok a Békés megyei levéltárból 9. Békéscsaba, 1981
Dr. Scherer Ferenc 1938 = Dr. Scherer Ferenc: Gyula város története I. kötet. Gyula M. Város kiadása, Budapest, 1938
Szakály Ferenc 1986 = Szakály Ferenc: Hungaria Eliberata: Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítás a török uralom alól. 1683-1718. Corvina Kiadó, 1986
Szita László 1995 = Szita László: A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről 1686-1695, Gyula város és a vár török alóli felszabadulásának 300. évfordulójára. Forráskiadványok a Békés megyei Levéltárból 19. Gyula, 1995
Varga J. János 1986 = Varga J. János: A fogyó félhold árnyékában. A török kiűzése Magyarországról, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986
Részletes program ide kattintva elérhető!
